Cikkek, riportok, gondolataim, írásaim a kultúra világából
Boldog születésnapot a Kossuth- és Jászi Mari-díjas magyar színművésznőnek, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának! Dévay Camilla színművésznő és Udvaros Béla rendező gyermekeként, 1954. augusztus 4-én, Budapesten jött világra. 1978-ban végezte…
1972. augusztus 3-án, Budapesten látta meg a napvilágot Janza Kata, eMeRTon-díjas magyar színésznő, musical énekesnő. Már egész kicsiként, komolyabban és közelről is foglalkozott a művészettel, a zenével. Általános iskolai diákként…
A mai napon ünnepelné a 96. születésnapját Vámosi János, eMeRTon-díjas táncdal énekes. Bicskén látta meg a napvilágot, 1925. augusztus 2-án. Már kisiskolás korában foglalkozott zenével, szaxofonozni tanult. Gépipari technikumban érettségizett,…
Az esküvőt, a nagy és hófehér napot követően, elindul a nagybetűs és várva várt közös élet. Megismerkedünk a szürke hétköznapokkal, az élet kihívásaival, egyszóval a mindennapokkal.Jobb esetben a közös fészek…
A „sutaságom”, a szerencsém és a munkába állásom története. A kezdet 1993 júniusát írtunk akkor, amikor befejeztem a középiskolát, szüleim azt mondták, „Ez az utolsó nyár, használd ki fiam! Ráérsz…
A Queen együttes varázslatos és alázatos magyarországi koncertje 70.000 ember előtt adott hatalmas koncertet hazánkban a Queen együttes, 1986. július 27-én a Népstadionban. Freddie Mercury mérhetetlen és páratlan tiszteletet, alázatot…
Az Oscar-díjas és Golden Globe-díjas színésznő, forgatókönyvíró és producer, 57 évvel ezelőtt, 1964. július 26-án látta meg a napvilágot. Első fellépésének egyike, nyolc évesen történt. A gyökerei is a művészet…
A békeidőben az élet lüktetése és körforgása a mindennapokban magától értetődő, megszokott és természetes folyamat. Idegen az, hogy egyszerre megváltozik az életünk, megváltozik a világ, és ami eddig kerek és…
A szabadtéri Karaoke partisorozat sikere és a Római parti Plázs megnyitása Irány a Római! A Római parti életérzés – I. részében a Római-part legendás múltját mutatta be a kulturnaplo.hu. A…
Ma 18 éve, 55 éves korában ment el, és egy hónapja lett volna 73 éves. A Mai napi rovat tegnapi részében a pályájának elejére és a kezdeti sikerekre emlékeztünk, ma…