You are currently viewing 92 évvel ezelőtt született Horváth Teri, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő

92 évvel ezelőtt született Horváth Teri, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő

Az Indul a bakterház banyájaként lopta be a közönség szívébe magát. De több mint harminc játékfilmben szerepelt, mint például Talpalatnyi föld (1948.), Lúdas Matyi (1949.), Állami Áruház (1953.), Légy jó mindhalálig (1960.), Egri csillagok I-II.; és közel húsz tévéfilmben, többek között a Rózsa Sándor 1–12. (1972. – tévésorozat), Kalevala (1974.), Hungária Kávéház 1–6. (1976. – tévésorozat), Égető Eszter (1989.), vagy éppen a Frici, a vállalkozó szellem (1993. – tévésorozat). Számtalan színházi szerepe is volt, mint például Rozika (Sarkadi: Út a tanyákról), Nyilas Misi (Móricz: Légy jó mindhalálig).

A kép forrása: fortepan

Munkásságát több díj és elismerés fémjelzi, kétszeres Jászai Mari-díjas, valamint SZOT- és Kossuth-díjas érdemes művész. De megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét, valamint a Magyar Filmszemle Életműdíját, és a Hazám-díj is a munkásságának elismerését fejezi ki.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően, 1952-től az Ifjúsági Színház, majd a Madách Színház, a Jókai Színház és a Thália Színház tagja volt. 1952 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított.

A kép forrása: fortepan

Rábatamásin született, 1929. augusztus 18-án. Gyermekkorát itt töltötte, majd 17 éves korában családjával Balfra költöztek. Élete történetét a Sárigyöp című 1978-ban megjelent önéletrajzi kötetben foglalta össze. A színésznő férje, Konfár Gyula, Munkácsy-díjas festőművész, akit 2008-ban veszített el. Hat hónappal később, életének 80. évében, 2009. március 6-án a színművésznő is örök álomra szenderült. 2009. március 21-én helyezték örök nyugalomra Sopron-Balf köztemetőjében, búcsúztatása március 20-án volt Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Emlékét őrizzük, további szép álmokat a Művésznőnek!

Forrás / Borítókép forrása: wikipédia / fortepan

Vélemény, hozzászólás?