You are currently viewing Isten éltesse Kánya Katát!

Isten éltesse Kánya Katát!

Kánya Kata, színésznő, műsorvezető, párterapeuta és coach. Budapesten született, 1953. augusztus 11-én látta meg a napvilágot.

Az eredeti szakmáját tekintve színésznő, bár a legnagyobb ismertséget talán a Kedd Esti Cupido hozta meg számára, mely műsort kb. 30 évvel ezelőtt, a Juventus Rádió hullámhosszán lehetett hallgatni.

Mivel a Cupido című műsor nagyon érdekes volt, Kánya Katát meg rendkívül szimpatikus és pozitív személyiségnek tartom, én is szívesen hallgattam a műsort akkoriban. Egyedi orgánumával, elragadó stílusával, már akkor sok-sok embernek adott hitet és reményt. Tanácsaival segítette a párkeresést és enyhítette a magány ízét, ez ma sincsen másként…

A hetvenes évek első felében volt főiskolás, és már azokban az években szerepelt a Vígszínházban. Elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, 1976-ban megszerezte a diplomát. Pályafutását a Nemzeti Színháznál kezdte, majd 1978-1991 között a Thália Színház tagja volt. 1991 óta műsorvezetőként dolgozik. Szerepeiből: Nagy Katalin (Pelle: Casanova), Azazello (Bulgakov: A Mester és Margarita), Marie-Madeleine (Salacrou: Túl tisztességes hölgy), filmjeiből: Egy őrült éjszaka, Árvácska, Mesék az ezeregyéjszakáról, Ki látott engem?, Kojak Budapesten, Autósiskola.

Közel húsz filmben kapott szerepet.

Később rádió- és tévéműsorok vezetésével foglalkozott, a Cupido mellett a nevéhez köthető, a Vitriol vagy a Lyukasóra című műsorok. Majd társkereső irodát nyitott, és több könyvet is írt, mint például a Darabokra tört szívek és a Társtaláló.

A kép forrása: Kánya Kata facebook oldal

Időben megtalálta, hogy mi a küldetése és a feladata, így tudott váltani. (Egy film jutott az eszembe, a „Randiguru… ”, de persze a mi Kánya Katánk egyáltalán nem az.) Viszont a társkeresésben és az önismereti kérdésekben, a magánéleti problémák megoldásában és feltárásában mindenképpen nagy segítséget és hatalmas reményt jelent sokak számára. A saját weboldalának bemutatkozó gondolatait idézném:

Közel 30 éve segítek hozzám forduló klienseimnek magánéleti gondjaik feltárásában és megoldásában. Ha összeadom rádiós és televíziós riportalanyaim számát, valamint azokat, akik a társkereső irodába jöttek el, körülbelül 30.000 ember történetét hallgattam meg. Nagyon hamar rájöttem, hogy komoly felelősséggel tartozom a hozzám forduló emberek felé, így elvégeztem a Párterapeuta és coach képzést, emellett rengeteg előadás, tanfolyam, képzés áll mögöttem, hogy valódi segítséget adhassak azoknak, akik megtisztelnek a bizalmukkal és eljönnek hozzám. 2008-ban megjelent a Társtaláló című könyvem, a könyv sikere pedig visszaigazolta a célomat. Bízom benne, hogy elhivatottságommal és szaktudásommal neked is tudok segíteni!

Kánya Kata

Míg Kánya Kata a társkeresésben lett guru, addig lánya, Wossala Rozina a konyhaművészetben. Őt, a Konyhafőnök 2014-es, első évadában versenyzőként ismerhettük meg, majd a Konyhafőnök negyedik évadában, a zsűri tagjaként, ételkritikusként vett részt a műsorban. A sztárséf mára étterem-tulajdonos is lett.

A kulturnaplo.hu boldog születésnapot és jó egészséget kíván Kánya Katának!

Források / a borítókép forrása: wikipédia, ezen a napon / kanyakata.hu

Vélemény, hozzászólás?