You are currently viewing Isten éltesse a „Diszkókirálynőt” !

Isten éltesse a „Diszkókirálynőt” !

Ma ünnepli születésnapját Szűcs Judith

A kezdet

Ötödik gyermekként, a budapesti Sashalmon látta meg a napvilágot, 1953. augusztus 15-én. Már gyerekként mellé szegődött a zene, mivel zenei tagozatos általános iskolába járt, ahol zongorázni tanult. Fodrásznak készült, de ott is „elrabolta” Őt a melódia, mivel a Fodrász Egyesület Tavasz ´67 nevű leánykórusában énekelt. 1966-ban testvérével, Szűcs Antal Gáborral, Sashalmon megalapította a Szivárvány együttest, amely a kor slágereit játszotta. 1969-ben az Aludj, édes c. népdallal debütált a Magyar Rádióban. Indult az 1972-es Ki mit tud?-on és a Beatriceben is zenélt. A 70-es évek végén divatos diszkóstílusban énekelt, amely nagyon népszerű volt / lett akkoriban a kicsiny kis hazánkban.

A kép forrása: Szűcs Judith

A „Diszkókirálynő” elnevezése is innen ered. 1977-ben a Metronóm fesztivál hozta meg az igazi sikert, ahol a Táncolj még! funky stílusú dalt adta elő, amellyel elnyerte a harmadik helyezést, valamint a Hungaroton cég érdeklődését. Rá egy évre, megjelent az első nagylemeze, amelynek a címadó dala éppen a Táncolj még! volt. Az album platinalemez lett. Elkészült az első televíziós show műsora, amely nagy sikert aratott, tetszett a közönségnek. A Popmeccs című vetélkedőben a közönségszavazatok alapján ő lett az év énekesnője.

A kép forrása: Szűcs Judith

A legsikeresebb évek, a hetvenes és a nyolcvanas évek voltak számára.

A „Diszkókirálynő” pályafutása töretlen, de a legnagyobb sikereket a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években érte el.

Külföldön is jelentős sikereknek örvendett (pl. az akkori NDK-ban, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Kubában). 1979-ben az énekesnő „h” betűt tett a keresztneve végére, mégpedig a K-Tel, svájci lemezkiadó kérésére, amely akkoriban diszkóslágereket is kiadott híres művészek előadásában. 1979-ben két dallal is (Mammy Good Night; Forever) szerepelt a K-Tel diszkódalok válogatásalbumain („Disco Mania”; „Disco Action” című lemezek).

Sőt, a K-Tel második, 1979-es diszkóválogatás album („Disco Action“) posztere már őt ábrázolta. Így a művésznő második nagylemezén is már csak a JUDITH művészneve szerepelt, amely egyben az album címe is lett.

Volt komoly érdeklődés iránta az NSZK-ból is, de végül nem jött össze a dolog. Hiába jelent meg négy kislemeze az EMI Electrola kiadónál és hiába segített neki a Boney M. mögött álló Frank Farian is, vízumprobléma miatt nem lett sztár nyugaton. Kinti menedzsere, aki nagylemezt tervezett Judithtal, sajnos egy idő után feladta, mert nem tudott heteket várni csak arra, hogy az énekesnő kiutazhasson.

1984-ben pedig egy osztrák impresszárió szerette volna menedzselni őt, azután, ahogyan hallotta a Bilgeri & Judith duettjét, a She’s A Break Dancer – Body To Body címűt (a dalhoz látványos klip is készült Ausztriában), de a Hungaroton cég, amelyhez szerződés kötötte Szűcs Judithot, nagyon drágán akarta eladni az énekesnőt. Így az énekesnő már végleg lemondhatott a világhírről.

wikipédia
A kép forrása: Szűcs Judith

Személyes élmény

2009. július 27-én, egy óriási RETRÓ bulira invitált minket, az akkor a Petőfi híd lábánál üzemelő és igen népszerű Rió del Cafe. Mi is ott lehettünk a RIO SUMMER FESZTIVÁLON, ahol az A.B.C.D. DISCO adta a talpalávalót, azaz a négy legendás lemezlovas: Arató Andris, B. Tóth László, Cintula és Dévényi Tibi bácsi. A neves fellépők: a Dolly Roll, Csepregi Éva és Szűcs Judith tovább színesítették az éjszakát. Hatalmas, hajnalig tartó parti volt, és a fellépés után, Judith is ott maradt. A mellettünk lévő asztalnál ült és szórakozott. Emlékszem, egy nagyon csinos, fehér, nyári ruha volt rajta. Pozitív kisugárzása átjött, kedves mosolya és jelleme bejárta a terasz egészét. Felejthetetlen emlék marad az egész este. Plusz élmény volt, hogy akkor még a húszas évei elején járó unokatesóm, menő pincérként ott dolgozott, így a hangulatunkról és a finom hűsítőkről Ő (is) gondoskodott. Király dolgunk volt!

Záró gondolatok

Szűcs Judith egyik testvére, Szűcs Antal Gábor, kiváló zenész, aki Judith lemezein állandó közreműködő. A Skorpió és a Dinamit együttesben is gitározik, Tátrai Tiborral pedig duettben lép fel.

Szűcs Judith lemezei az utóbbi években is megjelennek. Több mint 45 éve van a pályán. Eddig 20 albumot tudhat magáénak, több mint 10 díj és elismerés köthető a nevéhez. Egy leánygyermeke van, Fülöp Tímea Rita édesanyja, akinek 1984. június 17-én adott életet.

Boldog születésnapot Művésznő!

Forrás / Borítókép forrása: wikipédia / Szűcs Judith

Vélemény, hozzászólás?