You are currently viewing Ma ünnepli 68. születésnapját Lerch István

Ma ünnepli 68. születésnapját Lerch István

1953. szeptember 16-án, Budapesten született Lerch István, Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, zongorista, énekes. Első felesége Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő volt.

A kép forrása: Lerch István

Középiskolás korában 1968-tól a Hétfő együttes (melynek tagjai megegyeztek a V’73 tagjaival), később a Volán együttes, majd 1973-1977 között a V’73, 1977-1988 között a V’Moto-Rock tagja volt. 1989-től szólistaként tevékenykedik, jelenleg évek óta tartó komoly betegségéből lábadozik.

A kép forrása: Lerch István

Zenekarain kívül 1977 és 1983 között első felesége, Kovács Kati albumaira írt dalokat, de írt még Cserháti Zsuzsa, Szűcs Judith, Koncz Zsuzsa, Malek Andrea, Horváth Károly (Charlie) számára is. 1989-től szólóban zenél, első két albumán Kovács Kati vokálozott.

2004. december 29-én adott nagy koncertet a Budapest Kongresszusi Központban ahol vendégei voltak Horváth Charlie, Malek Andrea valamint koncertjén hosszú évtizedek után egy színpadon volt Kovács Kati és Koncz Zsuzsa.

A kép forrása: Lerch István

2013. október 4-én, 60. születésnapja alkalmából nagyszabású koncertet adott a Művészetek Palotájában. Az énekes az MR Szimfonikusok kíséretében lépett fel, vendégei voltak: Fábián Juli, Tóth Vera, Horváth Charlie, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus. Közreműködött: Hrutka Róbert, Lattmann Béla, Szendi Gábor.

A kép forrása: Lerch István

Jelenleg a felesége, Enikő ápolja Istvánt, aki huszonnégy órás felügyeletben van a férje mellett. Két agyvérzés, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtét, valamint harmincnyolc hónap kórházi kezelés után áll. Lerch István mégis újra mosolyog. „Ha jól van, akkor szinte boldogok vagyunk. Ha nem is úgy, mint azelőtt, de mégis együtt vagyunk, egymásra figyelünk, ez a legfontosabb. Ha jól érzi magát, nincsenek fájdalmai, akkor néha olyan, mintha visszakaptam volna a régi énjét. Újra előjön belőle az a kedves, bohém, imádni való férfi, akibe annak idején beleszerettem. Nem könnyű ez, napi huszonnégy órában odafigyelni rá, mert kiszolgáltatott, mert segítségre szorul. Furcsa, amit most mondok, de engem igazából már semmi nem érdekel a világból, csak ő, s hogy segítsek neki, ha kell, akár csak egy simogatással…” – pár nappal ezelőtt nyilatkozta a Blikknek felesége, Enikő.

Blikk

Boldog Születésnapot, sok erőt, kitartást és jobbulást kívánunk!

Források / a borítókép forrása: wikipédia és Blikk / Lerch István

Vélemény, hozzászólás?