You are currently viewing Boldog születésnapot Majka!

Boldog születésnapot Majka!

Ma ünnepli születésnapját Majoros Péter, Majka, műsorvezető, repper és dalszövegíró.

Édesanyja Ózdon adott neki életet, 1979. augusztus 5-én. Két gyermek édesapja, Marián 2011-ben, Olivér 2016-ban született. Kedvese és gyermekei édesanyja, Hornyák Hajnalka, Dundika.

A startolás és kitartás

Majkát a 2002-es Való Világ című valóságshow-ban ismerhette meg a közönség. A VV történelem egyetlen olyan versenyzője, aki a villalétet a legjobban tudta kamatoztatni. Ehhez óriási kitartás, akarat és fegyelem szükségeltetett, rengeteg munka és a kitűzött célok megvalósításának vágya.

Fantasztikus teljesítmény, tripla, telt házas koncert a jelenben

Leeset az állam, amikor a kulturnaplo.hu programajánló menüjének, zenei programjait állítottam össze. Azonkívül, hogy Majka, szinte minden nagyobb fesztiválon megtalálható, a Budapest Parkban lévő Majka & Curtis koncert nézőterét nemhogy egyszer, de háromszor is meg fogják tölteni a héten, ráadásul három egymást követő napon. A tripla koncert első napja pont a mai napon van, a második holnap és a harmadik holnapután kerül megrendezésre. Július elején, már a 08.06-07-i koncertekre, péntekre és szombatra sem lehetett jegyet kapni, a mai, augusztus 5-i koncertre, a hét elején, már csak elvétve lehetett jegyet találni. Ez őrületes és fantasztikus teljesítmény, amelyhez ezúton is szívből gratulálok!

A kép forrása: Majka hivatalos facebook oldal

Barátságból is példás

Majka nálam példásra vizsgázott akkor, amikor Curtisnek próbált segíteni a bajban. Igaz, hogy végül drasztikusabb módszerrel érte el a „sikert”, de utóbb Curtis is belátta, hogy ez a javát és az egészségét szolgálta. Le a kalappal!

A „show” után, a show ment tovább

Az említett valóságshow-ban találkozott Dopemannel, és a műsor után közösen zenéltek, közös albumot is készítettek. Majka, 2003-ban tagja lett Dopeman csapatának, a La Mafia Familiának, és Dopeman irányításával Londonban rögzítette bemutatkozó lemezét, ami 2003-ban, Az ózdi hős címmel jelent meg Magyarországon. A CD fél éven belül aranylemez lett, és Majka, a Bravo Otto díjátadó gáláról, a legjobb hazai rapper díját hozhatta el. Az albumról két kislemez jelent meg, a Kiszavazó show és a Dopemannel készült Dolgok című dalokból.

További zenei múlt

A második lemez 2004-ben (már Dopeman nélkül) jelent meg, Történt, ami történt címmel. Az albumról négy kislemezt is kiadtak, a Történt, ami történt, a Bom Chicka Wah Wah, a Tysonnal készült Tündi Bündi és a Mondd, ami fáj című dalokból, amelyért VIVA Comet díjat is kapott a legjobb videóklip kategóriában.

A kép forrása: Majka hivatalos facebook oldal

A harmadik albuma 2007-ben jelent meg, Húz a szívem haza címmel. Az albumról eddig három kislemezt adtak ki. Az első a Csak méreg című dalból készült. 2008-ban jelent meg a második kislemez, ami egy régi Pokolgép szám, az Ítélet helyett feldolgozása, melyben közreműködik Tyson, Pápai Joci és Game is. 2009-ben jelent meg az album harmadik kislemeze, az Érezd című dalból, melyben ismét Pápai Jocival rappel. A dalhoz készült videóklip Majka első greenbox technikával készült klipje.

A negyedik albuma Belehalok címmel jelent meg 2012-ben, melyen közreműködött BLR és Curtis. Az albumról a Belehalok és az Ezek a lányok egyre vékonyabbak című dalból készült videóklip. A Belehalok 2012 márciusában felkerült a YouTube csatornára és az év végére a legnézettebb magyar zenei videóklip lett, több mint 24 milliós nézettséggel. 2020-ban már több mint 60 millió megtekintésnél tartott.

A kép forrása: Majka hivatalos facebook oldal

Zenei összefoglaló 2013-tól napjainkig

2013 szeptemberében jelent meg, Pápai Joci közreműködésével, a Nekem Ez Jár című dal. A dal, 2020-ban átlépte a 27 millió megtekintést. Ezt követően Majka főként Curtissel dolgozott együtt a továbbiakban. 2014-ben jelent meg a Csak Te Létezel című dal, amely 1 hónap alatt, már közel 2 millió nézőt számlálhatott a YouTube-on, míg 2020-ra 25 millióra gyarapodott. 2014. második felében jelent meg Majka és Curtis, Magyar vagyok című dala. Majkának 2015-ben jelent meg Pápai Jocival a közös szerzeménye, Mikor a test örexik címmel. A dal szintén nagyon népszerű lett, 2020-ban már 26 millió megtekintésnél járt. 2016. január 20-án jelent meg az Elég lesz című dal, Kollányi Zsuzsi közreműködésével. A dal, Majka legnépszerűbb dalai közé tartozik a 29 milliós nézettségével. Abban az évben megjelent Curtissel készített új dala, a Supersonal. mely a Depeche Mode „Personal Jesus” című dalának feldolgozása. A dalt, a Depeche Mode hozzájárulásával készítették el. 2017 márciusában jelent meg Majka, Hatodik emelet című dala, Király Viktor és Curtis közreműködésével. Később készített dalt ByeAlex-szel is, mely az u,u,u címet kapta. 2017. október 27-én jelent meg a Mindenki táncol című dal, amely mára már Majka egyik legnépszerűbb dala, a maga 47 milliós nézettségével. 2018 nyarán jelent meg Majka és Curtis hatalmas sikert arató Füttyös című száma, melyben Király Viktor is közreműködik. 2020-ban már 47 milliós nézettséget számlált. 2018 augusztusában, egy kis időre szétváltak Curtissel, de 2019 őszén újra együtt dolgoztak. 2018 decemberében jelent meg Majka közös száma Horváth Tamással, mely már több mint 27 millió nézettségnél jár. 2019-ben megjelent Majka, Tóth Gabival készített közös dala, a Mi éltünk, később a Supersonal 2, majd Essemm közreműködésével a Hidegvérrel című dal, melyben Kollányi Zsuzsi is énekel.

wikipédia

Műsorvezetések

Majkát, a Való Világot követően, kezdetben a Cool TV képernyőjén láthattuk viszont 2004-től.

2006-ban csatlakozott a Danubius rádió Csili stábjához, 2007-ben abbahagyta és átigazolt a Viasat 3-hoz, ahol egy évet dolgozott. 2010-től a TV2 csapatát erősíti, a nevéhez fűződik az Ezek megőrültek című műsor, A nagy Duett-ben is láthattuk műsort vezetni Liptai Caludiával, a Sztárban Sztárban zsűriként szerepelt, majd a Rising Start vezette együtt Ördög Nórával. 2016-ban érkezett a Star Academy és 2017-től Az 50 milliós játszma házigazdája volt, de Ninja Warrior Hungary, Nyomd a gombot, tesó! és Bezár a bazár is hozzá köthető!

További sok sikert és boldog születésnapot kíván a kulturnaplo.hu!

Forrás / Borítókép forrása: wikipédia / Majka hivatalos facebook oldal

Vélemény, hozzászólás?