You are currently viewing 78 éves lenne Magyarország első aranylemezének tulajdonosa. Harangozó Terikére emlékezünk!

78 éves lenne Magyarország első aranylemezének tulajdonosa. Harangozó Terikére emlékezünk!

Minden ember boldog akar lenni”

Mekkora igazság a fenti címsor, hiszen nem valószínű az, hogy lenne olyan ember a Földön, aki a boldogtalanságra hajaz. Talán éppen ezért aranyozódott be, 1966-ban, az első megjelenő albuma, amelynek a címadó dala volt a „Minden ember boldog akar lenni” És nemcsak, hogy az első aranylemezt tudhatja magáénak, hanem azt is, hogy az akkori kor, három nagy énekesnője mellett – Kovács Kati, Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta -, neki jelenhetett meg önálló albuma először.

Minden ott kezdődött el

Bátya községben született, 1943. augusztus 8-án. Az 1965-ös Ki mit tud?-on pecsételődött meg a sorsa, és a következő éveben, meg is jelent, a már említett első, önálló albuma is. Ezt követően állandó szereplője volt a Táncdalfesztiváloknak. 1968-ban és 1969-ben II. helyezést ért el a Sose fájjon a fejed és a Szeretném bejárni a földet című dalokkal.

A legnagyobb slágere a Mindenkinek van egy álma, amelyet az 1968-as Made in Hungary bemutatón adott elő. Kb. 100 dala jelent meg kislemezen, 4 önálló albuma van.

A kép forrása: femina

Virágénekeket is énekelt a 70-es években, Benkő Dániel lantkíséretében. Az 1990-es évek végén a Sziget Fesztiválon is fellépett. 2000-ben a Ruttkai Éva Színházban bemutatott, „A kaktusz virága” című darabban játszott. Külföldön Terry Black néven is részt vett fellépéseken, és készített lemezeket is.

Személyes találkozás

2014-ben, Straub Dezső színművész barátom szervezésében, volt szerencsém fellépni Vésén, a Kovácstalálkozón, ahol nagyszerű művészek mellett, amatőr énekesként, harmadmagunkkal léphettünk színpadra. Harangozó Terike mellett, egy színpadon állhattunk Kovács Katival, Karda Beával, Harsányi Gáborral, Bakacsi Bélával és Szilágyi Judittal. Az estét Szikora Robert és az R-Go zárta. Hatalmas élmény marad, amit ezúton is hálásan köszönök Dezsőnek! Az egész napos rendezvény hangulata, Harangozó Terike bája és Kovács Kati kedvessége, maradandó emlék marad számomra, viszem tovább az utamon.

Harangozó Terike az öt évtizedes pályafutása alatt, a magyar tánczene szimbolikus alakjává vált. 2015. szeptember 8-án, 72 évesen hagyott itt minket, egy gyors lefolyású tüdőbetegség következtében. 2015. szeptember 26-án, a budapesti Szent István-bazilikában búcsúzhattak el tőle a pályatársai és a tisztelői, majd délután, szűk családi körben helyezték örök nyugalomra szülőfalujában, Bátyán, a szülei sírjában. A ravatalnál, a ma már szintén az égi színpadon énekelő pályatársak, Aradszky László és Koós János mondott búcsúbeszédet, valamint a most 77 éves Poór Péter.

Nem feledjük, boldog égi ünneplést, további szép álmokat Művésznő!

Forrás / Borítókép forrás: wikpédia / hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?