A csatornába landolt kulcs története
Balázs Fecó és a főnököm, Iván barátsága
Az első munkahelyem, a Bak és Társa Bútorház, a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb bútorházai közé tartozott. Mind az egyszerűbb, mind az exkluzívabb termékek is megtalálhatóak voltak a palettán. Nagyon sok művész és ismert ember megfordult nálunk, közülük többen is vásároltak. Nekem személy szerint volt szerencsém kiszolgálni a Nemzet Színészét, Törőcsik Marit, a mostanra világhírű Mága Zoltán, hegedűművészt, de a népszerű humoristát és kedves feleségét, Selmeczi Tiborékat is. Mind a három művésszel volt egy-egy kedves, vicces, személyes sztorim, amit itt, a „Kultúrtár” menüben, a „Múltidéző” rovatban, a „Bútorházi Sztorik” sorozat valamely írásában meg fogok osztani Veletek a közeljövőben.
Balázs Fecó, Iván egykori osztálytársaként, barátjaként, rendszeresen betérő vendég volt. Hol vásárolni, hol beszélgetni tért be az üzletbe. Mindig mosolygott, nagyon közvetlen, barátságos és kedves embert ismerhettem meg benne.
„Minden bútornak előbb-utóbb meg lesz a vásárlója.”
A fenti mondás teljesen igaz, de nem csak a bútorra, hanem minden árucikkre érvényes. A kérdés csak az, hogy mikor? A kirakati szobák kárpitos bútorainál mozgatni kellett az egyes darabokat, melyet a nap ért, hogy esetlegesen ne szívja ki. A falábú asztalok a felmosóvizet nem szerették, de a porszívó gégecsövével sem voltak túl jó barátságban. Nekünk nem voltak kimondottan kiállítási minta darabjaink, mi pörgettük az árukat és szinte azonnal el lehetett vinni a kiszemelt darabot. Azokban az években nagy sikert arattak az üveglapos, és a márványlapos asztalok. A márványlap tulajdonsága, hogy magába szívja a folyadékot, ezért ha kilöttyen a kávé vagy éppen a vörösbor, akkor csúnya foltot ejthet. Az általunk forgalmazott lapok már poliészter réteggel bevontak voltak, ami ezektől megóvta.
Ági, a „vörös Démon” főnöknőnk – kampányszerűen – kitalálta azt, hogy az az eladó, aki ha az egy-egy hosszabb ideje ott raboskodó bútort mihamarabb eladja, az cserébe kap egy szabadnapot. Volt egy gyönyörű, hatalmas, teleszkópos dohányzóasztalunk, a fent említett márványlappal, fehér lábbal és vázzal. Valamiért nagyon sokáig ott állt a kirakatban. Mondjuk nem csak az asztal, hanem az ára is szépséges volt, de valamiért a társai mégis sokkal hamarabb elkeltek. Erre az asztalra is be lett „hirdetve” Ági által a szabadnap. Egyik este, zárás előtt betért egy vásárló, egy másik „vörös Démon”. Dohányzóasztalt szeretett volna, látszott rajta, hogy igen jól szituált volt. Ő maga elmondta, hogy nagyon tanácstalan, határozatlan és döntésképtelen. Gondolatban már dörzsöltem is a tenyeremet „Te vagy az én emberem!”, futott át az elmémen, és sikerült összehoznom a szerelemet, Ő és a fehér márványasztal között.
Azokban az években kezdtek el a Ferencvárosban az új építésű házak épülni. A beszélgetésünk során kiderült, hogy Ő most vett egy ilyen lakást a közelben, amit kompletten be kell majd rendezni, úgyhogy visszatérő vásárló lesz, és másnap újra bejön. Örültem, hogy megvette az asztalt – az eladása sikerélményt jelentett számomra-, illetve annak is, hogy egy egész kéglire való bútorvásárlás előtt állt.
A három muskétás és az Üllői úti csatorna.
Másnap bejött, de végül sajnos nem az én „combos” vásárlóm lett a hölgy, mert kiderült, hogy teljesen véletlenül az Ivánnal régről ismerik egymást, így érthetően, Iván átvette Őt. Sőt mi több, Balázs Fecóval régi közös ismerősök voltak, így hárman.
Az egyik napon éppen Fecó az Ivánnál volt, és Éva, az említett hölgy is betoppant. Jót beszélgettek, nevetgéltek és múltat idéztek. Majd Fecó és Iván kikísérte Évát az autóhoz, még ott is hosszasan beszélgettek. Egyszer csak Éva a zsebébe nyúlt: „Jé, mi ez a kulcs itt? Ez nem is az enyém!” mondta, és azzal a mozdulattal beledobta a csatornába. Majd elköszönt és elhajtott. Fecó és Iván még kicsit beszélgettek az utcán. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, az üzlet kirakatán át, hogy a két elegáns fiú, a csatornában próbál matatni az Üllői út közepén, a parkoló autók között és közben dőlnek a röhögéstől.
Később derült ki, hogy már éppen Fecó is búcsúzni készült, mikor megcsörrent Iván telefonja, a túloldalon Éva: „Ivánkám, nagy a baj! Az a kulcs, amit bedobtam a csatornába, az az új széfem kulcsa. Valahogy ki kellene pecázni…”
Ez az én személyes és kedves sztorim Balázs Fecóval és Ivánnal. Mind a kettőjüket nagyon szerettem és tiszteltem! Mind Fecó, mind Iván munkássága példaértékű az én számomra, örülök, hogy ismerhettem Őket, hálás vagyok érte!
Itt tudod visszaolvasni a Bútorházi sztorik – I. és Bútorházi sztorik II. írásaimat.
A borítókép forrása: pic-4-you, Balázs Fecó facebook csoport, Bak és Társa facebook oldal