Tengo famiglia!

A folyón túl ItáliaTengo famiglia, ami nagyjából annyit tesz, hogy első a család, vagy szeretem a családom. Erre a mottóra épül az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatója, Joe Dipietro A folyón túl Itália című darabja. Az előadást Znamenák István rendezte.

A folyón túl Itália nem más, mint egy könnyed nevetést nyújtó komédia, ám mégis sokkal több annál. Miközben a precízen kimért poénokon szórakozunk, a generációk közti különbségek útvesztőjében találjuk magunkat. A kérdés természetesen aktuális, hiszen a mai rohanó digitális világ merőben más életstílust teremt, mint amihez őseink szoktak fiatal korukban. A magánélet szentsége értéktelenné válik, a társadalmi normák megváltoznak, a családi hagyományok nyűggé válnak. De jól van ez így? Erre keresi a választ a darab szerzője anélkül, hogy a nézőt szándékosan bármelyik oldalra állítaná.

A történet középpontjában egy Amerikába kivándorolt olasz család áll, nevezetesen a négy nagyszülő, és a velük egy városban élő unokájuk. A nagyszülők jóban vannak egymással, minden hétvégén együtt ebédelnek, olykor még hétköznap is átjárnak egymáshoz. Az egyik ilyen ebéd alkalmával várják haza unokájukat, Nicket (Szabó Kimmel Tamás). Az olaszokról mindannyiunk fejében élnek sztereotípiák, általánosítunk rendesen, mint minden más nép esetében is. A nagyszülők által megszemélyesített olasz család nem cáfol rá ezekre a képzetekre, megtalálunk bennük mindent, amire azt mondhatjuk, hogy tipikusan olasz. A hangulat sok mindennek mondható, de unalmasnak semmiképpen nem. Sorban érkeznek a jobbnál jobb tészták és sültek, melyeket Aida (Lázár Kati), a tipikus olasz mamma, Nick nagyanyja készített. Közben az asztalnál ülők egyszerre beszélnek, túlkiabálják egymást, látszólag mindenki mondja a magáét. Közben időnként hangosan felnevetnek, csak hogy szalonképes szót használjak mosolyuk megnyilvánulására. Ekkor érkezik meg Nick a családhoz, és a vasárnapi ebéd helyett mindjárt egy fontos bejelentést szeretne tenni. Nincs könnyű dolga, hisz az étkezés látszólag mindennél fontosabb. Ha valaki nem eszik rendesen, az talán nem is ember igazán. Nick azt szeretné bejelenteni, hogy munkahelyén előléptették, de ehhez szüleihez hasonlóan el kell hagyja a várost, távol kell kerüljön a családi fészektől. Bejelentése alaposan felkavarja a családot.

A négy temperamentum-bomba nagyszülő minden lehetséges eszközt megpróbál bevetni, hogy unokájukat lebeszéljék a költözésről, miközben mindannyian hozzák egyéni és szórakoztató karakterüket. Aida a tipikus olasz nagymama, a kedvenc karakterem volt. Mindig főz, mindenkit etetni akar. Mindenben támogatja családját, amíg az nem ütközik a hagyományokkal, miszerint mindenki összetart, és a csald együtt marad. Férje Frank (Lukáts Andor), a darab legviccesebb figurája. A család eltiltja a vezetéstől, mert öreg korára már folyton balesetet okoz, neki megy valaminek. Talán soha nem tudott rendesen vezetni. De azért mindig megtalálja az alkalmat, hogy vezethessen. A másik két nagyszülő Emma (Szabó Éva) és Nunzio (Benedek Miklós) némiképp más karakter, mint az előzőek, de abban mindenképpen egyetértenek, hogy nem támogatják unokájuk elköltözését. Elvégre a család mindenek felett! Nem tudják, vagy nem is akarják megérteni azt a felgyorsult világot, ahol a karrier előbbre való a családnál.

A buzgón vallásos Emma még kerítőnek is felcsap, hogy összeboronálja Nicket egy jóravaló ír ápolónővel, Caitlinnel (Cseh Judit). Meggyőződése, hogy ha unokájának van miért, vagy kiért a városban maradni, akkor nem fogadja el az új állást, és nem költözik el. Mondani sem kell, hogy bár alapvetően szimpatikusak lennének egymásnak, Caitlin és Nick szerelme eleve halálra van ítélve. Olyan ez, mint a kötelező olvasmány az iskolában. Lehet az bármilyen jó könyv, de ha kötelező, az biztosan ellenérzéseket vált ki.

Caitlin mégsem hiába keveredik bele a család életébe, hiszen teljesen új megvilágítást ad Nick számára nagyszüleiről és az ő eltúlzottnak vélt törődésükről. Caitlin nyíltan rámutat, hogy szerinte a fiú egyenesen bunkón viselkedik, amikor nem veszi figyelembe családja érzéseit. Nick így már két oldalról is nyomás alá kerül, amit nem is bír feldolgozni. Idegességében pánikrohamot kap, ami által a nagyszülői házban kell töltsön néhány napot, szerető nagyszülei ápolását élvezve. És innentől kezdenek a dolgok komolyra fordulni.

Nunzioról megtudjuk, hogy van egy bizonyos szövettani eredmény, ami nem sok jót sejtet a jövőre nézve, de nem akar erről Nicknek beszélni, mert nem akarja ezzel érzelmileg zsarolni a döntés meghozatalakor. Frank elmeséli, miként került a család Amerikába, megismerhetjük a család múltját, kultúráját, összetartásának történetét. Nosztalgiázhatunk Nunzioval, miként adott szerenádot sok-sok évvel korábban Emmanak. Az újabb és újabb történetek csak tovább erősítik Nick vívódását, hogy vajon elszakítsa-e ezt a különleges családi köteléket? Sokkal tartozik nagyszüleinek, akik mindent megtettek érte, de ha boldogulni akar az életben, akkor nem mondhat nemet a karriernek.

Persze Nick elvállalja az állást, de sűrűn hazalátogat imádott nagyszüleihez. Aztán mikor évek múltán sorra itt hagyják az öregek e földi létet, és már csak egyetlen nagymamája él, újabb előléptetés vár Nickre. Egy még megtisztelőbb és kecsegtetőbb állás – egy még messzebb lévő helyen. Ekkor tudatosul Nickben újra, hogy mennyire fontos a család, és kéri meg nagyanyját, hogy költözzön vele új lakhelyére.

A darab életigenlő, családi összetartásra biztató, ugyanakkor realistán szemléli az élet elmúlását is. Az előadást színesítő régi olasz dallamok kifejezetten jóleső aláfestést nyújtottak, a precízen kitalált poénok pedig biztosították a remek szórakozást, miközben a darab az elmének is megadta szükséges táplálékát.

Az előadás a Belvárosi Színházban látható.

Fotó: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda Facebook
Szöveg: Kultúr Napló