Te döntesz… azaz a Mosolyka felfogás

Hozleiter FannySziasztok, Karesz vagyok. 22 múltam, éppen két hete. És van egy tündéri barátnőm, Böbe. Haver! Ha csak egy ujjal is ránézel, megfésülöm a füledet!

Őszinte leszek. Mikor megkaptam Böbétől a születésnapi ajándékomat, egy picit csalódott voltam. Éppen csak egy hangya homloklebennyit. Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka könyvét rejtette a színes csomagolópapír. Nem tudod ki ő? Én sem tudtam. Akkor még nem. Egyébként ő az a helyes lány, itt balra.

Nem is tudtam, hogy ki ő, meg nem igazán értettem, hogy pasiként miért is kéne érdekeljen egy kerekesszékes csajszi története. Adtam egy nagy puszit az én Böbémnek, mert ő nagyon kis édes volt, meg lelkes is, de a könyvet rögtön fel is tettem a polcra, úgy hogy bele sem olvastam. Lényeg, hogy Böbe jól lássa, hogy szem előtt van az ajándéka. Elkönyveltem magamban, hogy engem aztán nem nagyon érdekel egy ilyen élet. Gondoltam, biztos aranyos és kedves a csaj, de mitől lenne más, mint bármely másik, hozzá hasonló? Nem hajtott semmi, hogy leüljek olvasni. Pláne úgy, hogy gyakorlatilag még életemben nem olvastam végig egy könyvet sem. Erre persze nem vagyok büszke. Tényleg nem értettem, miért pont egy ilyen ajándékot kaptam. Azt hittem, Böbe ismer azért egy picit. Az eddig együtt töltött három év alatt megismerhetett volna legalább ennyire.

Eltelt két nap, és jöttek át a haverjaim, hogy egy póker partival egybekötött görbe estével ünnepeljük meg a születésnapom. Böbe épp éjszakás volt a kórházban, ahol nővérként dolgozik, így szabad volt a pálya. Ahogy belépett a nappaliba Dezső barátom, valami megmagyarázhatatlan okból rögtön a könyvespolc felé vette az irányt. Neked megvan a Mosolyka könyve? Egyből kiszúrta. Én meg csak néztem, mint borjú az új kapura, hogy mit hebeg-habog itt nekem. Hogy kinek a könyvéről beszél?

Aznap este végül elmaradt a póker parti. Nem volt ki a létszám, mert Dezső egyből lecsapott a könyvre, és belemerült az olvasásba. Nagyon meglepett, mert ő sem kimondottan a könyvmoly szerepében szokott tetszelegni. Azon meg végképp elcsodálkoztam, hogy az én tökös haveromat könnyekkel küszködve láttam a fotelban a könyv felett görnyedni. Először csak kinevettem, hogy neki meg mi a fene baja van? Aztán meg irtózatosan kíváncsi lettem, hogy mitől kezdett el annyira jóízűen nevetni pár perccel később.

Másnap, mikor Böbe megint éjszakás volt,  kiolvastam a könyvet. Nem akartam, hogy lássa, úgy éreztem, nem fér bele az imidzsembe. De egyetlen éjszaka alatt kiolvastam, nem is tettem le. És ekkor rájöttem, hogy Böbe tényleg ismer. Megtalálta hozzám az utat Mosolyka történetével, és egy más világot mutatott meg nekem. Az utóbbi időben nagyon nem találtam a helyem. Kezdtem már sokat inni, szenvedtem, ténferegtem a magam kis lagymatag pocsolyájában, és egyre csak azt éreztem, hogy mennyire elviselhetetlen az életem. Aztán jött ez a könyv, és mindent vitt. Egyetlen éjszaka alatt átértékeltem mindent, néhány óra alatt rendeződni láttam a kusza, önsajnálatba fulladt életemet. Ezt tudja Mosolyka. Nem tudom, hogy csinálta, de fantasztikusan élvezetesek az írásai. Rá kellett jönnöm, hogy elsősorban nem egy kerekesszékes, sajnálni való aranyos kislányt látok, ha ránézek a képére, aki írt egy unalmas életrajzi könyvet, hanem egy igazi dögös, okos nőt, aki mellékesen kerekesszékes. És aki írt egy csodálatos könyvet az életéről.

Egy könyvet, ami által már az én véremben is ott csörgedezik a Mosolyka-felfogás.

Szöveg: Kultúr Napló
Fotó: Vona Tímea
Valóságon alapuló kitalált történet.

Vélemény, hozzászólás?