Cimke archivum: Gémes Antos

Vadorzók

Vadorzók vizsgaelőadás

A Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves, végzős osztálya tartotta vizsgaelőadását a Magyar Színház nagyszínpadán.

A szövegkönyvet a Steve Martin főszereplésével jólismert A Riviéra vadorzói című film alapján írta, és a darabot rendezte Horgas Ádám, a színház rendezője. A koreográfiát Gyulai Júlia készítette.

Vadregény

VadregényMondd, te még hiszel a mesében? Vagy már unod a legjobb Grimm-meséket is? Mindenképpen neked találták ki a Magyar Színház legújabb darabját, a Vadregényt.

Gyermekkorunkban általában kívülről tudjuk a meséket, és jaj annak a szülőnek, aki egy kicsit is másként próbálja mesélni a megszokott történetet. Na de mi történik hőseinkkel azután, hogy a mesének vége, ők pedig boldogan élnek, amíg meg nem halnak? Stephen Sondheim ennek a kérdésnek járt utána, és Minden Mesék Folytatását megírta a Vadregény című musicelben. A Broadway-t már meghódító, felnőtteknek is szórakoztató mese most Budapest bevételére készül. A vállalkozó kedvű nézőket “beviszik az erdőbe”, ahol merőben új szerepben találkozhatnak az egyébként jól ismert mesehősökkel. Az erdőben többek közt Fillár István, Szűcs Kinga, Szalay Kriszta, Gémes Antos, Auksz Éva, Moór Marianna, Holecsko Orsolya kalauzolnak fülbemászó dallamok segítségével.