Projektor, lézer, szárazjég

Broadway felett az égEgy budapesti színház körül sorra halnak a kritikusok, fura mód csak olyanok, akik a közelmúltban rosszat mertek írni a társulat tagjairól. A primadonna, a bonviván, a szubrett és a táncos-komikus: bármelyikükről könnyen kiderülhet, hogy sorozatgyilkos. Szerelem, szenvedély, projektor, lézer, szárazjég.

Egy musical, amire nem számítottál! A Broadway felett az ég ősbemutató, amit a szerzők is úgy aposztrofálnak, hogy Magyarország legsz@rabb musicalje. És ezt bőszen hirdetik, még a körúti villamos oldalán is. Nézzünk mélyen magunkba: nincs olyan ember, aki közömbös lenne a zenés színház iránt. Vagy rajongva imádjuk, vagy szenvedélyesen gyűlöljük azt. A Broadway felett az ég egy musical azokról, akik imádják a musicalt, azoknak, akik utálják. Vérbeli musical, ami gyilkos humorral mesél rólunk, megidézve a zenés színház legismertebb remekműveit.

“Ez kell, egy angyal énekel, ez kell, úgy kell a musical, ez kell, és semmi más nem érdekel, ez kell, csak ez kell nekem, ez kell, ez a mindenem, úgy kell a musical, úgy kell a musical, mert arra tanít, hogy mindig, mindig élni kell.”

A Broadway feletti ég valójában egy görbe tükör. Torz, mintha csak az Elvarázsolt kastélyban lennénk, az egykori Vidám Parkban. Torz, de amit mutat, mégis igaz. A darab a zenés színjátszást tükrözi vissza kíméletlenül, ugyanakkor harsányan nevettetve. Nem átall viccet csinálni mindenből, ami a színházbarátoknak, a musicalek rajongóinak szent és sérthetetlen. És teszi mindezt rettentő jól, de gondosan ügyelve arra is, hogy senkinek a megsértése nem cél.

Ebben a musicalben semmi nem úgy történik, ahogy a nagy zenés színházak által játszott musicalekben megszokhattuk, ugyanakkor a műfajra jellemző összes ismertetőjegyet megtalálhatjuk benne. A történet színhelye a Pesti Broadway Színház, melynek mindennapi történéseiről szól az előadás. Az 1200 férőhelyes színházat a Centrál Színház kisszínpadának 180 nézője testesíti meg. Nincs méregdrága, parádés díszlet, sőt, semmi nincs. A mennyezetről belógatott lámpa kavalkádon kívül a csupasz négy fal között játszódik minden, de nincs hiányérzet. Nincsenek izmos táncosfiúk és dögös táncoslányok sem. Hiányzik a flitter és a csillogás is. Van viszont projektor, lézer, és három löket szárazjég. Szigorúan így, ebben a sorrendben. Bár ez is jobbára csak az elmondás szintjén. Viszont megvan a szórakoztató zenés előadások jól bevált zenei és dramaturgiai szabályrendszere. Visszaköszönő motívumok, ismétlődő, visszautaló szövegrészek. Ráadásul a zenés műfaj kedvelőinek sokszor lehet deja vu érzése, hiszen a szerzők gyakorlatilag beépítették az előadásba a teljes feldarabolt musical- és operettirodalmat. Nincsenek átvett dalok, nem működik a Zerkovitz óta ismert lopkovic, csak finom utalások vannak. Utalások a zenés műfaj megannyi alkotására, melyeket minden néző azonosítani tud.

A színházi társulatban is minden adott. Van a magától elszállt, másokkal sokszor lekezelő, friss Kossuth-díjas, alkoholista primadonna. Van a színházigazgató, aki Tanár úrnak szólíttatja magát, még családja körében is. Hatvan feletti, de még mindig nagyon kanos. Természetesen minden nap a primadonnával “kávézik”, a feleség tudtával. A feleségével, aki valójában egy középszerű, mellékszerepeket játszó színésznőből kapaszkodott fel az igazgatói feleség szintjére. És van a színház bonvivánja, az ő kicsit butuska, mások által meg nem értett kisfiuk. Természetesen egy színházi társulat mellől nem hiányozhat a túlfűtött rajongólány sem, aki később a színház alkalmazásába kerül, de a végére még más dolgok is kiderülnek róla. És mivel a színház körül hullanak a kritikusok, és más gyilkosságok is történnek, szükség van még egy sztár nyomozóra is.

Így áll össze a szereplőgárda, akiket aztán ezernyi összekuszálódott szál köt össze, a legkülönfélébb és legváratlanabb módon. Kicsit komédiás, kicsit szappanoperás, kicsit váratlan. Vannak még mellékszereplők, de őket is a főszereplők jelenítik meg. A történet 21 karakterét a darabban szereplő hat színész játssza, egyfajta jutalomjátékként, sok különböző oldalról megmutatva önmagukat. A történet végére nem csak a kritikusok halnak, de gyakorlatilag a teljes Pesti Broadway Színház kihal, mégis a fináléban együtt dalol mindenki, a még élők, és a már meghaltak. Hiszen egy jó musicalben szükség van egy okosakat mondó, a darabot összefoglalva lezáró, utolsó nagy, közös éneklésre.

“Ez kell, sok angyal énekel, ez kell, úgy kell a musical, ez kell, és semmi más nem érdekel, ez kell, csak ez kell nekünk, ez kell, ez a mindenünk, úgy kell a musical, úgy kell a musical, mert arra tanít, hogy valamiből élni, élni kell.”

Botos Éva - Rada BálintBotos Éva alakítja Mesés Emesét, a primadonnát. Évát nagyon szeretem, most is zseniálisan játszik, a hangja pedig csodaszép. Az előadás egyik vezér karaktere, szinte hiányzik, ha éppen nincs színpadon. Egy hisztis, sztárallűröktől sem mentes díva, aki egy imádni való tündéri nő – kifelé. Na de ami az álca mögött van, az egy kiállhatatlan boszorka, aki elvárja, hogy minden az ő szájíze szerint történjen. Végül megégeti az a bizonyos szerelem, de már túl későn. Kiderül róla, hogy az elvakult rajongó lány, aki mindent megtesz érte, és még ölni sem rest, valójában saját, születésekor eldobott lánya. Kicsit abszurd karakter, de Évához méltóan zseniális. Rada Bálint tavaly végzett a Színművészetin Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában, majd pályáját a Centrálban kezdte. A darabban Rajmund karakterét alakítja, aki a színigazgató túlpozicionált kisfia, a színház bonvivánja. Kicsit üresfejű, de a nők bálványa szépfiú. Apja zsenialitásának árnyékában él, de álmait akkor sem tudja megvalósítani, ha azok már csak karnyújtásnyira vannak tőle. Örökölte a család ékesszólását, majd apja, és később anyja halála után a színházat is. Mindezzel persze semmit nem tud kezdeni.

Papp János - Borbás GabiPapp János, a vándorszínész, mindenki Papp Janója Vitéz Lónyay Wéber Andor szerepébe bújt. Ő a Pesti Broadway Színház mindig kanos igazgatója. Neve nyilván nem véletlenül hajaz a musicalek neves zeneszerzőjére, Sir Andrew Lloyd Webberre. Ő nem szerez darabokat, de hangzatos beszédekben verhetetlen. Ellentmondást nem tűrő színidirektor, és a létező legnagyobb papucsférj. A feleség tudtával viszonya van a primadonnával, de hát inkább egy tartós viszony, mint mindennap másik kórista lány! Borbás Gabi a csokicsárda királynő, a középszerű Pöttyös Pötyi, aki az igazgató felesége lett, és azóta alaposan rövid pórázon is tartja. Valójában ő az, aki igazán irányít. Férje halála után tud igazán kibontakozni, akkor mutatkozik meg igazi énje. Ekkor törleszt a primadonnának is, akinek viszonyát férjével húsz évig látszólag támogatta, de inkább csak tűrte, és nem tiltotta. Mindenkit elnyom, legyen az a társulat tagja, vagy akár újságíró. Egyszem kicsi fiát viszont a végletekig védi, főleg, ha érdekei azonosak a sajátjával.

Cserna-CsengeSzilágyi Csenge a darab másik nagy hangja. Flipper Dittát alakítja, aki a darab kezdetén a közönség soraiból kerül a színpadra. Ő a kiválasztott, a színház örökös nézője, később már a színház öltöztetője. Árvaházban nevelkedett, kezdetben elesett, ostobácska kislánynak tűnik, de később kiderül, hogy egy furcsa, irreális, mégis valósnak tűnő világban él. Visszahúzódásával elfed minden érzelmet, csak színház iránti olthatatlan szeretetét látjuk. Szeretetét Mesés Emese iránt, akiről később kiderül, hogy valójában az édesanyja, majd szerelmét a nyomozó iránt, akiről pedig megtudja, hogy egy huszonévvel korábbi tábori kalandnak köszönhetően az apja. Cserna Antal fő szerepe Sanyi, a sztár nyomozó, de emellett ő is több kisebb szerepet alakít még a darabban. A képen éppen a raszta hajú díszletes szerepében látható, de eljátszotta saját, azaz a nyomozó feleségét is. A kezdetben keménynek tűnő nyomozó hamar kezesbárány lesz. Nem kell hozzá más, mint a zalaszentgróti tábor emlékei. Rögtön megtudjuk, hogy a két évtizeddel korábbi alkalommal összeszűrte a levet a primadonnával, de az csak a darab vége felé derül ki, hogy Flipper Ditta az ő közös lányuk, aki a táborozás gyümölcse.

Azt hihetnénk, hogy a szövegkönyvet író, és a darabot rendező Kiss Márton, vagy a dalszövegeket megalkotó Baráthy György nem szereti, vagy egyenesen gyűlöli a musicalt, mint műfajt. Valójában tinédzserkorukban imádták, hiszen minden remek darabban benne van a világ összes fájdalma, konfliktusa, mégis szórakoztatóak és tanulságosnak tűnnek. Az egyszerű és bugyuta történetek évtizedek múltával viszont már inkább rendkívül viccesek, és arra ösztönzik a szerzőket, hogy megírjanak egy gyilkos humorú anti-musicalt, mely bár a legsz@rabbnak hirdeti magát, igyekszik a legjobb lenni. A zenét Darvas Ferenc írta, aki egyszemélyes zenekarként zongorájával végig kíséri az előadást, szerzeményeinek köszönhetően pedig működik a történet, felidéződnek más zenés művek is.

A Centrál Színház produkciója ajánlható a musicalek szerelmeseinek és a műfajt nem kedvelőknek egyaránt. Mindenki jól fog szórakozni.

Fotók: Centrál Színház / Szilágyi Lenke
Szöveg: Kultúr Napló

Vélemény, hozzászólás?