Köszönet mindenért

Köszönet mindenértA Turay Ida Színház március 7-én bemutatott legújabb darabjában Domján Edit és Kaló Flórián házasságát viszi színre. A legendás színész házaspár történetét Topolcsányi Laura műve alapján Árkosi Árpád rendezte. Domján Editet Germán Lívia, Kaló Flóriánt Bozsó Péter alakítja.

Domján Edithez legtöbben Szécsi Pált társítjuk, akivel tíz hónapon át tartott szenvedélyes viszonya. Kaló Flóriánról sokan meg is feledkeznek, vagy nem is tudnak kapcsolatukról. Pedig Domján Edit öngyilkossága előtt is volt férjével beszélt telefonon. Kaló Flóriánnal 15 évig voltak házasok.

A darab azt fejtegeti, hogy miért tartott ki Domján Edit a férje, és egyúttal Szeged mellett akkor is, amikor őt már a fővárosi színházak is tárt karokkal várták, hogyan élték meg azt a büntetést, melyet az akkori hatalom megtorlásként Kaló Flóriánra kiszabott, nevezetesen, hogy az ’56-ban elmondott versekért távol tartották Budapesttől. S végül hogyan viselte a férj, immáron a fővárosi színházi karrierjük különböző ívelését…

Az előadás tucatnyi életképben mutatja be a két színész történetét, rendkívül érdekes megoldásokat alkalmazva az egyes képek váltására. A legelső ilyen kép a főiskolás időszakot tárja elénk. Kettőjük szerelme még a főiskola éveiben szövődött. Ahogy a darab szerzője mondja, az osztály legszebb lánya beleszeretett az osztály legokosabb fiújába. Kalónak aztán volt egy olyan megmozdulása, amivel kivívta a korabeli rendszer haragját. Mivel ’56-ban elszavalta a Szózatot, tiltólistára tették, és nem engedték Pesten játszani. Szegedre száműzték, ahová szerelmével együtt szerződtek. A szegedi évek a kitartásról szóltak, egymás mellett, boldogságban és keserűségben. Domján Editet folyamatosan hívták vendégszerepelni a fővárosba, bármikor le is szerződtették volna. De csak őt. Ekkor még fiatal kapcsolatuk olyan erős volt, hogy ez szóba sem jöhetett. Majd együtt. Kivárják az időt.

További életképekben láthatjuk a Szegeden eltöltött éveket, amikor is nagyon sokat köszönhettek egymásnak. Domján Edit híres dala, mely az előadás címe is egyben, talán ezeket az éveket idézi. Köszönet mindenért… Kapcsolatuk nagyon különleges volt, sok dolgot eltűrtek egymásnak, elviselték egymás személyiségét. Édes, ám mégis szomorú kapcsolatukban feladták magukat a másikért. Előbb Domján Edit adta fel, illetve hátráltatta karrierjét szerelmükért, majd Kaló Flórián rendelte alá életét Domján Edit karrierjének.

Végül mindketten Pestre kerültek, de karrierjük nem egyformán ívelt. Míg Domján Edit a Madách Színház társulatához került, addig Kaló Flórián a sokkal kevésbé felkapott József Attila Színház művésze lett. Ezt a különbözőséget idővel kapcsolatuk is megsínylette. Tizenöt év házasság után elváltak, de a kapcsolatot egy bizonyos szinten azért tartották egymással. Domján Edit életének utolsó négy éve már Nem Kaló Flóriánnal telik. Ebből a négy évből jut 10 hónap Szécsi Pálnak, akivel első látásra kialakult, szenvedélyes szerelmüket Szécsi depressziója és italozása tette tönkre. Végül egy másik nő miatt szakadt meg kapcsolatuk. Az utolsó életkép azt a karácsonyi telefonbeszélgetésüket mutatja, amikor Kaló Flórián azért hívja fel Domján Editet, hogy születésnapján felköszöntse. Domján Edit 1972. december 25-én lett 40 éves, ez alkalomból beszéltek utoljára. Másnap Domján öngyilkos lett. Kapcsolatuk fontosságát az is mutatja, hogy Domján Edit búcsúlevelet is hagyott Kaló Flóriánnak.

A darab bemutatja a kapcsolatot, de ettől többet tudatosan nem akar. Minden mást a nézőre hagy. Vajon miért volt ilyen erős ez a kapcsolat, és miért ment tönkre végül mégis? Topolcsányi Laura sok szemszögből mutatja meg kettejük életét, de a minden kétséget kizáró megfejtést nem adja meg a nézőnek. Az előadás gondolkodásra késztet. Hazafelé a taxiban ülve, vagy a buszon zötykölődve még magával ragad Domján Edit és Kaló Flórián különös világa, Germán Lívia és Bozsó Péter remek játéka.

Fotó: Turay Ida Színház