Hét boszorka

witch04

Hét magyar díva, hét nagy egyéniség egy este, egy színpadon a Centrál Színház Hét boszorka című zenés estjén! A „hét boszorka” bebarangolja azt a furcsa, megfoghatatlan, szenvedélyes világot, amit időnként szerelemnek hívnak, néha csak vágynak, de bárhogyan is nevezzük: az életünk elképzelhetetlen nélküle.

Ezen az estén Horgas Eszter fuvolaművész vezeti a boszorkák csapatát. Partnerei Ágoston Katalin, Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann, Tompos Kátya és Polyák Lilla. A színházban izzik a levegő, miközben magyar örökzöldek és világslágerek csendülnek fel a szerelemről, a vágyról, a boldogságról, csodálatos hölgyek előadásában. A dalszerzők között megtalálhatjuk Seress Rezső, Kurt Weill, Louis Armstrong, Edith Piaf vagy éppen Liza Minelli nevét is.

Hét boszorka - Horgas Eszter

Horgas Eszter Artisjus-díjas fuvolaművész, a crossover műfajának egyik hazai megteremtője. Neve több más produkcióból is ismert, de a hangszer sajátosságai miatt inkább a komolyzene világát eleveníti fel. Szikrázóan sexy lényével és vidámságával valódi boszorkaként varázsol a színpadon. Megcsillogtatja sokoldalúságát, és bebizonyítja, hogy a fuvolának nem csak a komolyzenei művekben van létjogosultsága. Felkelti a közönség kíváncsiságát, hogy más előadásban is meghallgassa játékát.

Hét boszorka - Ágoston KatalinÁgoston Katalin a Budapesti Operettszínház operettakadémistája volt, majd a színház énekkarának tagja. Később a Centrál Színházhoz szerződött, ahol azóta is társulati tag. Tudását már sok zenés és prózai darabban megmutatta a közönségnek, látható a Pesti Magyar Színház színpadán is. Egy igazi visszafogott, huncut díva, kiváló énekhanggal. Kimondottan helye van a boszorkák csapatában, kellemes színfoltja az előadásnak. A bájos, romantikus boszorka.

Hét boszorka - Básti JuliBásti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társaságának tagja. A nagybetűs Díva. Főként nem zenés darabok szereplőjeként ismert, ezért kellemes meglepetés feltűnése egy ilyen zenés esten. Minden mozdulatára figyelni kell, akár mellékszereplőként is rabul ejti a néző figyelmét. A táncosokat is az ujja köré csavarja. Személyiségével jól kiegészíti a boszorkák változatos és színes csapatát. Amolyan szelíd, de határozott boszorka.

Hét boszorka - Botos ÉvaBotos Éva egy sokoldalú színésznő és énekesnő. Színházi szerepein kívül ismerős lehet a koncert színpadokról, a ShakuEcho együttes tagjaként is. Sokat szinkronizál, hangját olyan ismert színésznőknek is kölcsönözte már, mint Geraldine Chaplin, vagy éppen Scarlett Johansson. Magyar mozifilmeknek is visszatérő alakja. Az előadás egyik legszebb és legkedvesebb karaktere. Bájos jelenség, nagyon szép hanggal. A tündérálarcos boszorka.

Hét boszorka - Falusi MariannFalusi Mariann Artisjus-díjas énekesnő. Leginkább Lang Györgyi oldalán, a Pa-dö-dő együttes tagjaként hódította meg a színpadot. Az már kevésbé köztudott, hogy Konzervatóriumot és Zeneművészeti Főiskolát végzett. Hangja alapján operaénekesnőként is sikeres lehetne, a könnyűzenei színpadok régóta meghatározó alakja. Az előadás során talán a legnagyobb vastapsok birtokosa. Borzongatóan erőteljes hangjával nagyon sikeres karakter. Az extrém boszorka.

Hét boszorka - Tompos KátyaTompos Kátya kiváló színésznő és énekesnő. Hangja sokaknak a Valami Amerika című film második részéből lehet ismerős. Csodálatra méltó hangja az előadás közben is elvarázsol, viszont frizurája számomra nem passzol karakteréhez. Rengeteg kiváló színpadi produkció részese, de sajnos csak nagyon kevés zenés produkcióban látható. Kiadott zenei CD-t is, melynek anyagával koncerteken lép fel. Hrutka Róberttel is sokat dolgozik. A rafinált boszorka.

Boszi_PolyákPolyák Lilla énekesnő és színésznő, a Budapesti Operettszínház tagja. Operettesként nagy rajongótáborral rendelkezik a musicalek szerelmeseinek körében. Ez a Centrál nézőterén is mindig megmutatkozik. Gyönyörű hangja sok musical szereplőjeként tette sikeressé, de párjával, Homonnay Zsolttal rengeteg szép duettel is megörvendeztették már rajongó közönségüket. Ha már tagja a boszorkák csapatának, akkor mindenképpen a jóságosabb, csinosabb fajta.

Hét boszorka - Pokorny LiaPokorny Lia, a tartalék boszorka, aki ezen az estén nem volt jelen, hiszen a nyolc boszorkából minden este csak heten lépnek színpadra. Színésznő, aki inkább prózai szerepeiről ismert, pedig énekhangjával is megállja a helyét. Nagy sikerrel szerepelt a Beugró című improvizációs előadásban is, amiből televíziós sorozat is készült. Ha ő bújik boszorka jelmezbe, nem titkolhatja el énekhangját.
A hét boszorka nyolcadik tagja, a szende boszi.

Ajánlom mindenkinek, hogy látogasson el Boszorkányországba, felejthetetlen estéje lesz!

Szöveg: Kultúr Napló
Fotók: Internet
A Centrál Színház 2013. október 24-i előadása alapján.

Vélemény, hozzászólás?