Havi archivum: 2014 augusztus

Casanova Night Musical

Casanova Night MusicalCasanova XVIII. századi velencei kalandor. Neve emlékiratai alapján a nőcsábász szinonimája lett. Nőkhöz fűződő történetét egy zenés produkció keretében tekinthette meg most a nagyérdemű, stílusosan épp Velencén. Na nem az olaszországi helyszínen, hanem a vele névrokonságban álló magyarországi tóparti településen. Az élet és a szerelem élvezetére buzdító show, erotikával kellemesen fűszerezve, felejthetetlen estét szerzett augusztus 2-án és 20-án az Esztrád VíziSzínház közönségének.

Penelopé retrospektív

Penelopé RetrospektívPenelopé retrospektív, azaz Túlélési etűdök 12 lányra. A Kompánia Színházi Társulat saját bemutatója a Zsámbéki Színházi Bázison.

A társulat idén jubilált, már 10 éve, hogy minden nyáron jelen vannak a Bázison. Sokszor vesznek részt koprodukcióban, de idén önálló darabbal is jelentkeztek. A cél egy nőkkel kapcsolatos előadás létrehozása volt, női szereplőkkel, női szólókkal, a témakör pedig a száműzetés. Így lett az előadás alapja Margaret Atwood: Penelopeia című könyve, Penelopé női szemszögből megírt története, az otthoni száműzetés.