Havi archivum: 2013 november

A vörös bestia

Tegnap a vörös bestiával, azaz Pikali Gerdával volt találkám.

A vörös bestiaAz Új Színház ezen az estén mutatta be Vaszary János bohózatát, A vörös bestiát, melynek címszerepét játszotta Gerda. Nekem pedig volt szerencsém az első sorból figyelni őt, a minden férfit manipuláló gaz csábítót, amint nagyközönség előtt először kuszálja össze a szerelmi szálakat.

Röviden összefoglalva egy csókokkal tarkított szerelmi sokszög elevenedik meg a színpadon, a szerető állandó felbukkanásával megspékelve, némi ármánnyal is fűszerezve. Ugyanakkor van benne egy csipetnyi dráma is, mint ahogy a való élet sem olyan könnyed, hiszen mindig felelősséget kell vállalni a tetteinkért. Mindezt pedig jól megkeverik az állandó félreértések és hazugságok.

Ebben a meglehetősen merész komédiában Gerda egy rafinált, számító,  bosszúálló nőt alakít, miközben egyszerre csillogtatja meg színészi játékát, és mutatja meg szexi alakját. A darab első felvonásában mindössze egy ultraszexi vörös fehérneműt visel, a másodikban viszont drámai erejével kápráztatja el a közönséget.

Padlás a padlásról

PadlásHuszonöt évvel ezelőtt Presser Gábor még nem gondolt arra, hogy egyszer majd megírja az Egyszer című dalt Rúzsa Magdinak. Persze, hiszen a Művésznő akkor még éppen csak három éves volt, és az óvodában Zsolti meghódítása okozta neki a legnagyobb dilemmát, nem pedig majdani énekesi karrierje.

Pici bácsi így Sztevanovity Dusán és Horváth Péter közreműködésével megalkotta hát félig mese, félig musical színdarabját.

A darabot akkor a Vígszínház mutatta be, ahol azóta is műsoron van, és már jócskán túl a 800. előadáson, és a 800.000 nézőn. A folyamatos teltház mellett futó darab egy betörés, két szerelmes fiatal és négy, a túlvilágot kereső szellem történetét meséli el kiváló dalokkal színesítve. A Rádiós szerepét Presserék eredetileg Kaszás Attilára írták, aki felejthetetlen és felülmúlhatatlan alakítást nyújtott a darabban.

Rúzsa Magdi a Müpa színpadán

mupa2Eljött a sokak által várva várt nap: 2013. november 18-án Rúzsa Magdi koncertezett a Művészetek Palotájában. A dupla teltházas koncertre már hetekkel, hónapokkal korábban elkeltek a jegyek, így sokan a közösségi oldalakon próbáltak szerencsét, hátha valakinél felszabadul egy nagy becsben tartott jegy.

Magdit 2006-ban ismerhettük meg abban a bizonyos tehetségkutató versenyben. Már akkori teljesítménye alapján gondolhattuk, hogy egyszer még sokat kapunk ettől a kedves dalospacsirtától. Majd jöttek az arany- és paltinalemezek, különböző díjak és elismerések. Élvezhettük az egész nyáron átívelő koncert turnékat, Magdi által megismertük országunk eddig még fel nem fedezett részeit is. A koncert szezonon kívül a Pesti Színházban csodálhatjuk önálló estjét, amit eddig már több, mint harmincezer néző láthatott, és a napokban veszi kezdetét a harmadik évad. Joggal tehetjük fel a kérdést, miszerint van még tovább? Van még feljebb? Lehet ezt még fokozni?